LACI - ének


Gombás László vagyok, ’74.09.13-án születtem.
1989-ben kezdtem a zenélést, természetesen tök amatőrként, de meg voltam arról győződve, hogy tök profi vagyok, mert az éneklés mellett még gitározni is tudtam. Mostmár a kettőből egyszerre csak egy megy, és az önkritikám is helyre rázódott.
Később különböző rock zenekarokban ténykedtem basszusgitárosként. Természetesen a frontembert mindig támogattam vokállal.
Első saját zenét játszó formációk: Rétegelt Lemez, Ön és Ön, Negyedhatvan
Ezt követően blues és rock zenekarokban kezdtem az éneklést – Egyéb Veszély, Golden Rock Band. Ezekkel a zenekarokkal ismert feldolgozásokat játszottunk.
A Cherokee zenekarba 2009 szeptemberében kaptam felkérést. Talán az első olyan együttes, amiben a legjobban otthon érzem magam. Az ilyen stílusú zenék állnak közel hozzám. Úgy érzem, hogy a többiekkel is egy hullámhosszon vagyunk, nagyon jó a csapat. Talán bizonyíték erre az, ahogyan az új dalok megszólalnak.


VITYA - gitár


Helló Mindenkinek!!!
Már nagyon rég óta foglalkozom zenéléssel, a zeneiskola elvégzése után, kisebb együttesekben játszottam sokféle stílusban, kisebb, nagyobb sikerekkel.
Elsõ kedvenc együttesem a Queen volt (még általános iskolás koromban kaptam meg a Kind of Magic kazettát, én nagy hatással volt rám), késõbb nagy Alice Cooper rajongó lettem, ami után rájöttem, hogy nincs más út csak a Rock! Elkezdtem keményebb zenéket is hallgatni, és most ott állok, hogy legnagyobb bálványaim: Helloween, Savatage, Iron Maiden, Gamma Ray, Judas Priest.
A rockzenén kívül még a Rock operák és a Musical-ek, amiket még nagyon szeretek. És ez ki is tölti kb. az egész életem. Úgy érzem, hogy a Cherokee-ban megtaláltam azt a társaságot, ami pont olyan õrült embereket tartalmaz, mint én, és még zeneileg is meg van az a szint, hogy egy minõségi zenét játszó csapat legyünk. Ennyi az amit érdemes elmondani magamról, a többit majd meglátjátok a koncerteken élõben!



ALTORDAI ZOLI - gitár


Altordai Zoltán vagyok. 12-13 évig nem nyúltam a gitárhoz, bár előttem volt mindig, édesapám is gitározott.
Rengeteg Pandora’s Boxot, Skorpiot, Piramist hallgattam a hétvégi takarítások során, tudjátok, hogy megy ez…
Aztán egy unalmas nyári napon megfogtam a lezsírozott sarokban álló mester gitárt és elvonultam vele haverkodni!
A haverságból barátság lett, a barátságból szerelem.... (de sosem feküdtünk le egymással J )
Röviden ennyit a kapcsolatunkról.
Zenéből többnyire jöhet bármi, főleg élőben, akkor valahogy az aluljáróban hegedülő is érdekel és persze csilingel is neki a fémszázas egyből.
Nagy kedvenc a GN’R és a Nightwish, valamint a Kerok…vagy Csirokkó, vagy Serokee J Nem tudom, hogy mondják… J
A zenész társakkal mindig minden körülmények között kijövök és szeretek mindenkit tűzön vízen át, aki engem is szeret.
Aki bármi egyébre kíváncsi az bátran keresse fel a menedzseremet, az úr Kéri Zoltán és…. Wáháháhááá


GYUSZY - dob


Üdv Mindenkinek!
Pallás Gyula vagyok, de a Gyuszy-ra hallgatok!
Az elmondások szerint még a tojáshéj a fenekemen lógott, de már Beatrice koncert videóra tomboltam a televízió elõtt. Majd enyhe fáziskésés után 15 éves koromban kezdtem komolyabban foglalkozni a zenéléssel, illetve a dobolással.
Elsõ komolyabb koncert élményem 2002 évvégén volt a KÖSZI-ben, ahol Vörös István és zenekara (régebben Prognózis) adott koncertet, és ez nagyon nagy hatást gyakorolt rám. Elsõ lemezem is tõlük származik, és azóta is gyûjtögetem az albumokat tõlük. Más komolyabb hatások: Bon Jovi, Deep Purple, Nightwish, és egyéb magyar rock zenekarok, mint P-Mobil, P-Box, Edda, TRB.
Az évek során több bandában is kipróbáltam magamat, majd 2007-ben sikerült egy olyan együttesbe bekerülnöm, amibe három hónap zenélés után már két számnál többet tudtunk hallgatható minõségben elõadni, így újult erõvel kezdtem meg a zenei pályafutásomat. 2007 végén pedig karácsonyi ajándékként ért a dolog, hogy a dobtanárom, Nagy Laci beajánlott a Cherokee-ba.
Úgy gondolom, sikerült egy olyan társaságba bekerülnöm, akik elég õrültek hozzám, és én is hozzájuk, és úgy érzem, végre kiélhetem azt a kis exhibicionizmusomat, amely bennem lakozik, és várja, hogy kitörhessen a legmegfelelõbb helyen, a színpadon.


ZOLI - basszusgitár


Hogy ki vagyok én? Nem illik mástól lopni, de egy "hajthatatlan õrült indián".
Ez szinte mindent elmond rólam. Ha valamit csinálok, akkor azt csinálom, és nem csak úgy teszek mintha. Nagyon kedves tudok lenni, aranyos meg miegymás, de ha felbosszantanak, akkor aztán kinyitom a számat. Sajnos eléggé lobbanékony vagyok, viszont hamar lenyugszom. Fiatalabb koromban kedvenc mondásom a "Live fast die young" volt, õszülõ halántékkal viszont már nem osztom e gondolatot. Imádom a zenét, gyerekkorom óta körülvesz. Gyermekkori szerelmem, mely máig is elkísér az EDDA mûvek, de emellett rengeteg zenét hallgatok. Kedvenceim az amcsi "hajbandák", illetve 'glamszterek' (Vain, Mötley Crüe, Poison...). Meg is kapom egy barátomtól állandóan, hogy leragadtam a 80-as években. Puff neki. Amúgy imádok olvasni (Anne Rice, Leslie L Lawrence...), filmeket nézni. A sport sem áll távol tõlem (tudjátok: Makó-Jeruzsálem). Ez az iromány, mint minden, a hangulatomtól függ. Tehát mikor ezt írtam, akkor az idõ jó lett volna, a mesém is máshogy szólna.

Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
[ ]
Minden jog fenttartva. © Cherokee.hu 2010